Bizonyos ajánlatoknál - különösen a felszámolás alatt levő készleteknél, csődbe jutott üzletek áruinál vagy a raktárfeleslegek esetén - meglehetősen általános gyakorlat, a teljes választék árának feltüntetése. Ez egy egyszerűbb és kényelmesebb megoldás - elvégre, ha az árut egészében értékesítjük, nincs értelme meghatározni a darabonkénti árat, igaz? Nos, ez nem teljesen helyes :-).
A darabonkénti ár lehetővé teszi a vevő számára, az áruk értékének könnyebb felbecsülését.
Sokkal egyszerűbb megítélni, hogy bizonyos termékek vonzóak-e a vevő, és különösen a vevő ügyfeleinek számára. A nagykereskedelemben vásárolt áruk célja a kiskereskedelmi piac elérése, ahol kizárólag ezt az ár formátumot használják.
A darabonkénti ár vonzóbb. És nem csak azért, mert alacsonyabb.
A másik fontos tényező a napi szokásaink és kötődésünk az olyan dolgokhoz, amelyeknek minden nap ki vagyunk téve. Hiszen elsősorban magunk is fogyasztók vagyunk, még akkor is, ha munkánk keretében részt veszünk a nagykereskedelmi piacon.
A darabárat könnyebb összehasonlítani.
Mielőtt a vevő döntene egy adott ajánlatról, ellenőrzi az árukat különböző forrásból. Nincs értelme ezt megnehezíteni - az ár, bár fontos, nem az egyetlen tényező, amely meghatározza egy adott készlet vásárlását.
Tehát mikor kell teljes árat használni?
Csak utolsó lehetőségként :-). Ha az ajánlat nagyon nem szabványos termékekre (gyártósorok, gépkészletek) vonatkozik, akkor a teljes ár indokolt. Minden más esetben jobb a darabonkénti árat feltünteti.
